Sok gólt és értékes pontokat hozott a hétvége!

Mozgalmas hétvégét zártak akadémiánk csapatai. Az U13-as, U14-es, U15-ös és U16-os korosztály egyaránt hazai győzelemnek örülhetett, U19-es csapatunk Lénárdfalván szerezte meg az újabb három pontot, és négy forduló után továbbra is vezeti a tabellát. Az U17-es együttes ugyanott 1–1-es döntetlent játszott, míg a nagyrészt akadémistáinkra épülő Szatmárnémeti Olimpia VSK II Avasújvárosban maradt alul egy góllal.

U16 – fordítás és hatgólos hazai győzelem
Kétszer is kicsúszott a vezetés az U16-os csapat kezéből, a második alkalommal pedig már hátrányból kellett fordítania. A hajrában azonban sikerült megfordítani a találkozót, így megérdemelten maradt itthon a három pont.

U16 – Zilahi VSK 6–3

Gólszerzők: Füzi Octavian (2), Lőrinț Denisz, Horváth Kristóf, Dobie Darius, Dragos Ármin

„A mérkőzés képével és a védekezésünkben mutatott fegyelemmel nem tudok elégedett lenni, ugyanakkor a második félidőben mutatott győzni akarás, mentalitás és karakter sok mindenen javított. Örülök, hogy a csapat nem adta fel, és végül 6–3-as győzelmet tudott aratni.” – Mátyás Dávid, vezetőedző

U15 – magabiztos, 4–1-es hazai győzelem
Nagyszerű hozzáállással és erős akarattal futballozott az U15-ös csapat, amely 4–1-es győzelmet aratott a Zilahi SCM ellen.

U15 – Zilahi VSK 4–1

Gólszerzők: Bernát Kevin, Hijazy Karim, Poósz Milán, Petric Nicodim

„Nagyon jó ritmusban és remek hozzáállással kezdtük a mérkőzést. A héten sokat beszélgettünk arról, hogy miben kell változtatnunk, és öröm volt látni, hogy a fiúk maximálisan átérezték ennek a jelentőségét, és betartották, amit megbeszéltünk.

Nem mondanám, hogy játékban sokkal jobbak voltunk, mint az eddigi mérkőzéseinken, viszont ma nagyon akartuk ezt a győzelmet. Ez az elszántság és akarat végig érződött a csapaton.

Úgy érzem, ez a siker már nagyon kijárt a fiúknak, rengeteget dolgoztak érte, és teljesen megérdemelték a 4–1-es győzelmet.

Gratulálok az egész csapatnak! Örülünk ennek a sikernek, de jövő héten rangadó vár ránk, így nem dőlhetünk hátra. Folytatnunk kell a munkát, és még egy lapáttal rá kell tennünk.” – Siti Ferenc, vezetőedző

U14 – hazai győzelem a Zilahi VSK ellen
Hazai pályán aratott győzelmet az U14-es csapat a Zilahi VSK ellen. A találkozón több olyan játékelem is visszaköszönt, amelyet a csapat a hét folyamán az edzéseken gyakorolt.

„Igyekeztünk azt a játékot megvalósítani, amit az edzéseken gyakoroltunk és előzetesen megbeszéltünk. Mindenképp örülök annak, hogy több olyan elemet is viszontláttam a pályán, amire a héten készültünk. A csereként pályára lépők is fontos szerepet kaptak, és számukra is jó lehetőség volt, hogy tovább közelítsenek az elvárt szinthez. Összességében egy hasznos mérkőzés volt, és örülünk a győzelemnek.” – Tabi Zsolt, vezetőedző

U13 – kapott gól nélkül a Zilahi VSK ellen
Kapott gól nélkül aratott magabiztos győzelmet az U13-as csapat a Zilahi VSK ellen az Elitligában. A csapat végig kézben tartotta a mérkőzést, támadásban sok helyzetet alakított ki, miközben védekezésben is stabil teljesítményt nyújtott.

„Nagyon elégedett vagyok a csapat mai teljesítményével. Már az első perctől koncentráltan, fegyelmezetten és nagy elszántsággal játszottunk. Sikerült kézben tartanunk a mérkőzést, sok helyzetet alakítottunk ki, és külön öröm, hogy védekezésben is végig stabilak maradtunk, így kapott gól nélkül zártuk a találkozót.

A fiúk betartották, amit megbeszéltünk, jól működött a labdakihozatalunk, és több szép támadást is felépítettünk. A nagy különbségű győzelem ellenére végig komolyan vettük a mérkőzést, tiszteltük az ellenfelet, és csapatként dolgoztunk.

Gratulálok minden játékosnak, mert ez valódi csapatmunka volt. Büszkék lehetünk erre a teljesítményre, ugyanakkor tudjuk, hogy mindig van hová fejlődnünk. Dolgozunk tovább, és készülünk a következő mérkőzésre.” – Sorin Marian, vezetőedző

U19 – Cosar Rareș mesterhármasa, továbbra is az élen
Újabb három ponttal folytatta bajnoki szereplését az U19-es csapat. Az Academica Lénárdfalva otthonában aratott győzelemhez Cosar Rareș mesterhármassal járult hozzá. A Nemzeti U19-es Bajnokság negyedik fordulója után együttesünk továbbra is a tabella élén áll.

Academica Lénárdfalva – U19

Gólszerzők: Cosar Rareș (3), Vișovan Giorgio, Mureșan Noris

U17 – két pont Lénárdfalván maradt
1–1-es döntetlennel zárult az U17-es csapat Academica Lénárdfalva elleni idegenbeli találkozója. A mezőnyfölény és a kialakított helyzetek alapján több volt a mérkőzésben, de ezúttal a helyzetkihasználás megakadályozta a három pont megszerzését.

Academica Lénárdfalva – U17 1–1

Gólszerző: Dan Șerban

„A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, és a mezőnyfölény ezúttal kevésnek bizonyult a győzelemhez. Az egész mérkőzésen domináltunk, de a gyenge helyzetkihasználás és a kapu előtti pontatlanság miatt csak egyetlen találatot szereztünk. A támadóharmadban elkövetett hibák, a pontatlan utolsó passzok és a rossz döntések megakadályozták, hogy a fölényünk gólokban is megmutatkozzon, az egy találat pedig kevés volt a győzelemhez.” – Zsiga Ervin, vezetőedző

Olimpia VSK II – több volt ebben a találkozóban
A szinte teljes egészében akadémistákból álló Szatmárnémeti Olimpia VSK II szép, tudatos játékkal és nagy küzdelemmel lépett pályára a Liga IV Elite-ben az Avasújvárosi Talna otthonában. Fiataljaink bátran futballoztak, végül azonban egy góllal, 3–2-re alulmaradtak.

Avasújvárosi Talna – Szatmárnémeti Olimpia VSK II 3–2

Gólszerzők: Botca Mario, Feher Luca

TAGS:

További hírek ez is érdekelhet

Sok gólt és értékes pontokat hozott a hétvége!

Hét mérkőzés vár ránk a hétvégén!

A Partium Akadémia is ott lesz a Sportágválasztón!