Véget ért az U19-es csapat kupamenetelése.
Május 13-án rendezték a Román Kupa U19-es elődöntőjének visszavágóját, amelyen csapatunk Szucsáván, a LPS Suceava otthonában lépett pályára. Az első találkozó 2–2-es döntetlennel zárult, így teljesen nyílt maradt a párharc sorsa.
A visszavágó nem indult jól számunkra, hiszen a hazaiak már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést. A fiúk azonban nem adták fel, és még az első félidő lefújása előtt Dobie Beniamin találatával sikerült egyenlíteni. A második játékrészben ismét a szucsávaiak kerültek előnybe, de Berinde Mateo góljával újra visszajöttünk a mérkőzésbe.
A hajrában azonban a hazai csapat egy nagy szabadrúgásgóllal 3–2-re módosította az állást, majd a lefújás előtt, amikor csapatunk mindent egy lapra feltéve támadott az egyenlítésért, újabb gólt szereztek. Így a találkozó 4–2-es hazai sikerrel zárult, a LPS Suceava pedig bejutott a döntőbe.
Reszler Zsolt vezetőedző így értékelt a mérkőzés után:
„Védekezésben sok egyéni hibát követtünk el, támadásban pedig a gólok mellett több nagy helyzetet is kihagytunk. A két meccs alapján ezeket a hibákat ilyen szinten megbüntetik. A szerencse sem állt mellettünk, három kapufáig is jutottunk. Kétszer visszajöttünk a meccsbe, de ez sem volt elég. Az ellenfél játékosa a harmadik gólnál élete szabadrúgását lőtte, a végén pedig mindent egy lapra feltéve támadtunk, amiből megkaptuk a negyedik gólt. Szomorúak vagyunk, de ilyen a futball: valaki nyer, valaki veszít. Mi emelt fővel távozunk, és gratulálunk ellenfelünknek a döntőbe jutáshoz!”
U19-es csapatunk emelt fővel búcsúzik a kupasorozattól. Gratulálunk a fiúknak az eddigi meneteléshez, ellenfelünknek pedig sok sikert kívánunk a döntőben!