Szakmai szombat | 2. Rész: Polar Team Pro és a csapatteljesítmény

Ahogyan azt első Szakmai szombatunkban is megemlítettünk, a technológia jelentős előrelépést jelentett a modern labdarúgás előrehaladásában, új lehetőségeket kínálva a csapat fejlődéséhez és ennek teljesítményének növeléséhez. Múlt héten bemutatásra került a Veo sportkamera és analitikai rendszerünk, ma pedig kicsit mélyebbre hatolunk és megnézzük hogyan monitorizáljuk játékosainkat az edzések és mérkőzések közben a Polar Team Pro segítségével.

Minden bizonnyal sokan közülünk vágtak már bele úgy edzésprogramba, hogy semmilyen mérőeszköz nem volt rendelkezésre, legyen az egy hosszabb séta, egy kocogás, vagy akár egy emelt ütemű futás. A mai okostelefonok és okosórák némi megoldást hoznak ennek irányába és képese alapstatisztikát kimutatni aktivitásunkról, mint például a megtett táv, alapsebesség, maximális sebesség, okosórák terén még az alap- és maximális pulzusunkról is információt szerezhetünk. 

Egy 2023-ban történő mérkőzésen már elengedhetetlennek tartjuk az ehhez hasonló részletes információkkal szolgáló rendszert. Ennek a megoldására iktatta be a Partium Labdarúgó Akadémia a Polar Team Pro, GPS-alapú és tehetetlenségi érzékelővel ellátott játékoskövető rendszert, amely olyan kulcsfontosságú teljesítménymutatókkal szolgál, mint a pulzus, az edzési terhelés, a kalória, valamint a sebesség és a távolság értékes. Ezekkel betekintésünk van a sportolók teljesítményébe, és megelőzhetjük a túledzést és a sérüléseket, csapataink optimális teljesítményének fenntartása érdekében. 

Mi az, amit szakmai stábunk és játékosaink láthatnak? Íme néhány kulcsfontosságú mutató: 

·      Szívfrekvencia (bpm, % a maximumnak) és R-R intervallum (ms)

·      Pulzuszónák (a maximális pulzus és az anaerob töréspont alapján)

·      Sebesség (átlag, max)

·      Távolság (km vagy mi)

·      Megtett távolság a sebesség zónákban

·      Sprintek (Maximális futó gyorsítások száma)

·      Lépésfrekvencia (rpm)

·      Helyszín (GPS koordináták, kültéren)

·      Kalóriák

·      Edzésterhelés és regenerációs mutató

Hogyan is néz ki egy ehhez hasonló monitorizálási rendszer? Tekints bele partnerunk rövid videójába és tudj meg többet: https://youtu.be/9YOxMdDaW24

image
image
image
image
image
image
TAGS:

További hírek ez is érdekelhet

Elitliga: Az első hivatalos mérkőzések az új otthonunkban!

Dunamenti Kupa: Negyedik helyen végzett az U10-es csapat!

Tavaszi szezonrajt: 27 rúgott, és 1 kapott gól a hétvégi mérleg