Sikeres szakmai szereplés Felcsúton – értékes tapasztalatok a Puskás Akadémián!
A Puskás Akadémia meghívására második alkalommal vehetett részt akadémiánk páros barátságos mérkőzésen Felcsúton, amely újabb fontos szakmai mérföldkő volt számunkra.
A találkozók kiváló lehetőséget biztosítottak szakmai stábunk számára, hogy felmérje csapataink aktuális fejlődési szintjét Magyarország egyik legelismertebb utánpótlás-nevelő műhelye ellen. Ugyanakkor játékosaink számára is komoly motivációt jelentett a szereplés, hiszen lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák tudásukat, és felhívják magukra a figyelmet a Puskás Akadémia szakemberei előtt.
A sport mellett kiemelt szerepet kapott a közösségépítés is: a mérkőzések során új barátságok születtek, erősödött a kapcsolat a fiatalok között, ami hosszú távon is meghatározó értéket jelent.
Az utazás során a „kellemeset a hasznossal” elvét követve közel száz akadémistával, szülőkkel és kísérőkkel együtt szurkoltunk a Puskás Akadémiának az UEFA Youth League mérkőzésén, ahol a hazai csapat a Sporting CP ellen lépett pályára. A nemzetközi szintű találkozó élménye különleges tapasztalatot jelentett játékosaink, szülőink és szakmai stábunk számára egyaránt.
A felcsúti látogatás nagy megtiszteltetés volt akadémiánk számára. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Puskás Akadémiának a meghívásért és a kiváló együttműködésért, amely tovább erősíti a két intézmény közötti szakmai kapcsolatot, és hozzájárul fiataljaink fejlődéséhez.