Nemzeti Bajnokság: Erős ellenfeleket fogadtunk hazai pályán!
Vasárnap itthon fogadta a Bihor Nagyvárad csapatait az U19-es és u17-es együttesünk, a Nemzeti Bajnokság legutóbbi fordulójában.
Elsőként az U19 lépett pályára, amely az első félidőben még jól tartotta magát, szervezetten játszott, és sikerült felvennie a ritmust az ellenféllel. A második játékrészre azonban a vendégek átvették az irányítást, és pontos befejezéseiknek köszönhetően eldöntötték a találkozót. Bár az eredmény kedvezőtlenül alakult, a játékban akadtak biztató szakaszok, amelyekre a folytatásban lehet építeni.
Az U17-es csapat döntetlennel zárta a hétvégi bajnokit. A találkozó nehezen indult számára, hiszen már a mérkőzés elején hátrányba került. Ennek ellenére kétszer is sikerült egyenlítenie, bizonyítva mentális erejét és küzdeni tudását. A hajrában több veszélyes helyzetet is kialakított, és kevésen múlt, hogy ne szerezze meg a győzelmet.
Összességében értékes pontot szerzett, és biztató játékot mutatott a Partium csapata.
Eredmények:
Partium LA U19 1-4 FC Bihor Nagyvárad U19
Gólszerző: Chira Tiago
Partium LA U17 2-2 FC Bihor Nagyvárad U17
Gólszerzők: Bota Darius, Bodnár Patrik