Négy csapat, két helyszín – erős hétvégét zártunk az Elitligában!
A hétvégi Elitliga-fordulóban négy csapatunk lépett pályára: az U16-os és U15-ös együttesek idegenben, míg az U14-es és U13-as csapatok hazai környezetben mérkőztek meg ellenfeleikkel.
Az U16-os gárda Nagyszebenbe látogatott, ahol lehengerlő teljesítményt nyújtva, magabiztos 9–0-s győzelmet aratott az Interstar Sibiu csapata ellen. A mérkőzés során már az első percektől kezdve egyértelmű mezőnyfölényben futballozott a csapat, és végig koncentrált, gólratörő játékkal rukkolt elő. A támadójáték mellett a védekezés is stabil volt, így az ellenfélnek esélye sem nyílt a szépítésre.
Az U15-ös csapat ugyancsak Nagyszebenben lépett pályára. Szoros, küzdelmes találkozón végül 2–2-es döntetlennel zárult az összecsapás, miután a Partium játékosai az utolsó percben egyenlítettek. A mérkőzés folyamán több nagy helyzet is kimaradt, de a csapat küzdeni akarása és mentális ereje meghozta a megérdemelt pontot. Reszler Zsolt vezetőedző a következőket nyilatkozta a mérkőzés lefújását követően:
" Ezúttal is az utolsó pillanatban sikerült kiegyenlítenünk, ami mindenképp biztató jel: a csapat a végsőkig küzd a pályán. Bár az összkép alapján talán több volt a mérkőzésben számunkra, a labdarúgás kiszámíthatatlan. Természetesen mindig győzni szeretnénk, de a legfontosabb számunkra továbbra is a játékosok egyéni és csapatszintű fejlődése. "
Az U14-es és U13-as csapatok hétvégén hazai pályán léptek pályára, és mindkét korosztály aktív, kezdeményező játékkal rukkolt elő. A játékosok bátran vállalkoztak, igyekeztek alkalmazni az edzéseken tanultakat, és számos szép megoldás jellemezte a mérkőzéseiket. A gyerekek hozzáállása, koncentrációja és csapatmunkája egyaránt biztató volt, ami jól mutatja az egyéni és csoportszintű fejlődésük irányát.
Eredmények:
AS FC Interstar Sibiu U16 0-9 Partium LA U16
Gólszerzők: Toma Denis (3), Sróth Zoltán (2), Cosar Rareș (2), Tasi Dániel (2)
AS FC Interstar Sibiu U15 2-2 Partium LA U15
Gólszerzők: Süveg Bence, Puți Ianis