
Mindenből jutott egy kevés.
Három csapatunk lépett pályára a hétvége folyamán, szombaton U16-os csapatunk játszott a Nagyváradi Sportiskolával hazai pályán, vasárnap pedig U19 és U17-es csapataink mérkőztek meg a Nagybányai CSS2 otthonában. Mindenből jutott egy kevés, ugyanis U16-osainknak nem sikerült itthon tartani a pontokat, U19-es csapatunk döntetlent játszott, U17-eseink pedig három pontot szereztek Nagybányán.
Az első félidő játéka alapján mindenki biztos volt abban, hogy U16-os csapatunk megnyeri a szombati mérkőzését, ám a kihagyott helyzeteket követően még a szünet előtt stabilizálódott nagyváradi ellenfelünk játéka. A 0-0-s félidőt követően megváltozott a játék képe és pár perccel a második félidő kezdete után egy egyéni hiba megadta a Nagyváradi Sportiskola csapatának az esélyt, hogy előnyhöz jusson. A folyamatos támadás sajnos nem hozta meg a kívánt egyenlítő gólt és az utolsó percben elkövetett labdavesztésből ellenfelünk ellentámadása ismét gólban végződött, ezzel meghatározódott a mérkőzés 0-2-s végeredménye .
U19-es csapatunk egy ennél kevésbé eseménydús játékon van túl. Az eddigi összecsapásokra alapuló papírforma teljes egészében törlődött a szinte játszatatlan pályának köszönhetően. Ezzel társult ellenfelünk teljes csapattal való védekezése, valamint ennek igen sportszerűtlen játéka is hozzájárult a gól nélküli döntetlenhez.
A játékkörülményekre nézve Bereczki Tamás U17-es csapata sem állt jobb helyzetben. A rájátszás első körében aratott győzelmünk igen visszataszító reakciót váltott ki a CSS2 csapatából, ezzel megalapoztk a vasárnapi visszavágó mérkőzés hangulatát. A meccs kezdetétől sportszerűtlen játékkal kellett szembesülnie U17-eseinknek, akik a mérkőzés első felében előnyhöz jutottak Makara Dániel góljával. A második félidőben kapott büntetőt gólra váltotta ellenfelünk, így ismét döntetlent mutatott a tabella. Ennek állása nem sokáig maradt változatlan, ugyanis Dobie Beniamin ismét előnyhöz juttatta csapatunkat és beállította a mérkőzés 1-2-es végeredményét.
A hét folyamán folytatódik a Megyei Labdarúgó Egyesület által kiírt Megyei Bajnokság: U15-öseink csütörtökön mérkőznek meg 15:30-tól a Szatmárnémeti Sportiskola csapatával a Szamosdarai Sportbázison. Szintén csütörtökön játszik U13-as csapatunk, amely 17:00-tól lép pályára a Szatmárnémeti Somesul ellen, a Mikolai Sportbázison. Szintén a Mikolai Sportbázis ad otthont a pénteki U11-es mérkőzésnek, ahol a Szamosdobi Voința csapata ellen lépünk pályára, 17:00 orától.