Második Liga 4-es győzlemét gyűjti be Botos Piri csapata

A hétvégén megrendezett második Liga 4-es mérkőzését is sikerrel vette a Botos Sándor ’Piri’ által felkészített U19-es csapatunk, ezúttal a tabella  második helyén álló Kismajtényi Crasna csapatát győzték le 1-8-as arányba. Srácaink számára nincs megállás, ugyanis vasárnap az Újmárnai Platanul csapatát fogadják hazai pályán.

Amint előzőleg említettük, U19-es csapatunk az Érdengelegi Termala helyét vette át a Szatmár megyei Liga 4-es bajnokságban és az eddig lejátszott két mérkőzésből kettőt nyert. 

“Már az első perctől kezdve egy magabiztos és bátor játékkal kezdtünk, amit végig meg tudtuk őrizni és egy nagyon jó játékkal a végén ilyen nagy különbséggel megérdemelten győztünk. Gratulálok a csapatnak és sok sikert kívánok a Kismajténynak!”

A mérkőzés gólszerzői: Tempfli Patrik (2), Murvai Martin (2), Lőrint Rolland, Budai Benjamin, Haralevicz Daniel, Száraz Santiagou.

Követkző Liga 4-es mérkőzésünket hazai pályán játsszuk a tabella éllovasa, az Újmárnai Platanul ellen. A vasárnapi mérkőzés 16:00 órától veszi kezdetét a Mikolai Sporbázison.

TAGS:

További hírek ez is érdekelhet

Bölöni László tett látogatást a Partium Labdarúgó Akadémián!

Sikerrel zárult a sportpszichológiai szakmai esemény Tóth Klára és a Partium Akadémia szervezésében!

Felavattuk természetes füves pályánkat!