Ismét sikeres Interliga-tornát szervezett a Partium Labdarúgó Akadémia!

Ismét sikeres Nemzeti Interliga-tornát szervezett a Partium Labdarúgó Akadémia, ahol a régió tehetséges fiataljai mérhették össze tudásukat kiváló hangulatú, sportszerű környezetben. A tornán a Partium Akadémia mellett a Fröhlich Mezőfény, a Viitorul Someșu Szatmárnémeti és a Primavera Szatmárnémeti csapatai vettek részt, így több különböző futballkultúra és játékstílus találkozott egy pályán.

A mérkőzések során végig magas intenzitás, nagy lelkesedés és példamutató hozzáállás jellemezte a csapatokat. A fiatal játékosok nemcsak játéklehetőséghez jutottak, hanem értékes tapasztalatokat is szereztek, fejlődve technikai, taktikai és mentális szempontból egyaránt.

Az esemény célja, hogy versenyhelyzetben segítse a játékosok fejlődését, miközben erősíti a klubok közötti kapcsolatokat és a közösségi élményt. A szervezők köszönetüket fejezik ki minden résztvevő csapatnak, edzőnek és szülőnek a jelenlétért és az együttműködésért. A Nemzeti Interliga újabb fontos lépést jelent a fiatal tehetségek fejlődésének támogatásában, a jövőben pedig további hasonló események megszervezése is tervben van. 

Vezetőedzői értékelések:

U10
"Jó mérkőzéseket játszottunk, amelyek során minden gyerek sok játéklehetőséget kapott, ami kulcsfontosságú a fejlődésük szempontjából. Kiegyensúlyozottan és fegyelmezetten játszottunk, ami lehetővé tette, hogy minden mérkőzést az elejétől a végéig kontroll alatt tartsunk. Szeretnék gratulálni a fiúknak a mutatott teljesítményhez! 
Hajrá Partium! " –  Doroș Marius, vezetőedző

U9
"A mai 4+1-es mérkőzések remek visszajelzést adtak: visszaköszöntek a hét közben gyakorolt elemek, és pontos képet kaptunk arról is, miben kell még fejlődnünk. Tanulságos nap volt, folytatjuk a munkát!" – Zsiga Ervin, vezetőedző

U8
"Bátran és nagy focikedvvel játszottak a gyerekek, egyre gyorsabban és helyesebben döntenek játék közben. Kezdik észrevenni, ha a társuk jobb helyzetben van, és ezt igyekeznek is kihasználni. Úgy gondolom, sokat fejlődtek az utóbbi időben, és remélem, ezt a fejlődést tovább tudjuk fokozni!" – Szántó István, vezetőedző

U7
"Igaz Szabolcs kollégám vezette a gyerekeket, aki csak pozitívumokról számolt be.
A gyerekek jókedvűen, bátran és tudatosan – amennyire egy U7-es csapattól ez elvárható – játszottak. Rengeteg gólt szereztek, és kevés gólt kaptak.
Nagyon hasznos napon vagyunk túl! " – Szántó István, vezetőedző

image
image
image
image
image
image
image
image
image
image
TAGS:

További hírek ez is érdekelhet

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye részéről látogatták meg a Partium Akadémiát!

Véget ért az U19-es csapat kupamenetelése.

Döntetlen az U19-es Román Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.