
Interaktív edzés az Alter Ego Multifunkcionális Központ gyermekeivel
Folytatjuk munkánkat városunk közösségében, és ezúttal az Alter Ego Multifunkcionális Központ - a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság keretében működő - támogatott gyermekei, a Botos Piri vezetőedző által koordinált U19-es csapatunkkal együtt közös edzésen vettek részt, amelyet különböző technikai és taktikai játékokkal kötöttek össze.
„A labdarúgás lehetőséget ad a gyerekeknek a kommunikációs készségek fejlesztésére, a csapatmunkára és a barátságok kialakítására, de megtanítja őket a felelősségvállalásra is. A pályán minden egyes posztnak van egy célja, és annak végrehajtása érdekében minden játékosnak eleget kell tennie a saját felelősségének. Mindezt úgy, hogy közben egy egész csapatként dolgoznak együtt - ez értékes készség a pályán és azon kívül is. A futball a gyerekek személyiségének fejlődését is segíti, és ha tisztelettudó, elkötelezett és szorgalmas vezetőket akarunk nevelni, támogatnunk kell a gyerekeket a futball iránti vágyukban.
A gyerekek nagy örömmel alkottak közös csapatot az U19-esekkel, akik követésre méltó, szép és jó példát mutattak” - mondta Tóth Klára, akadémiánk pszichológusa.
Köszönjük az Alter Ego Multifunkcionális Központnak és a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóságnak, Balaj Cristinanak és Balaj Adrián ügyvezető igazgató úrnak, hogy támogatták ezt az együttműködést!