Felkészülési mérkőzések: Magabiztos győzelmek, egy héttel a tavaszi szezonrajt előtt!

Március 8-án, egy héttel a tavaszi szezonrajt előtt, csapataink ismét felkészülési mérkőzéseket játszottak, melyeket sikerült is megnyerniük.

A hétvégén hat csapatunk is pályára lépett, hazai pályán fogadtuk ellenfeleinket. A napot az U14-es csapatunk kezdte, majd őket követte az U13-as csapatunk, akik egyaránt a Victoria Nagykároly korosztályos csapataival mérkőztek meg. Jó hangulatban zajlottak ezek a találkozók, melyeken mindkét csapatunk győzni tudott.

A nap az U19-es együttesünk mérkőzésével folytatódott, akik egy izgalmakkal teli játék után 5-4-es arányban győztek, a Victoria Nagykároly felnőttcsapata ellen. Ezt követően, az U17-es csapatunk felkészülési mérkőzésével folytatódott a szombati nap.  A Luceafărul Decebal felnőttcsapata ellen sikerült 7-2-es arányban nyerniük.

Az utolsó két meccsen, csapataink a SCM Zilah korosztályos csapatait fogadták. Először, az U16-os csapatunk  lépett pályára. Meggyőző játék után 3-0-ra győzött a Partium Akadémia csapata. A nap utolsó meccsén született a legtöbb gól, ahol az U15-ös korosztály 10-0-ra nyert, ezzel lezárva a szombati napot.

Köszönjük ellenfeleinknek a részvételt, és tiszta játékot!

 

Eredmények:

Partium LA U19 5 – 4 Victoria Nagykároly Felnőtt

Gólszerzők: Dobie Beniamin, Makar Dániel, Ciorcaș Dănuț

Partium LA U17 7 – 2 Luceafărul Decebal Felnőtt

Gólszerzők: Martocean Tibor (2), Berinde Mateo, Botca Luca, Bota Darius, Mare Adelin, Zohorák Noel

Partium LA U16 3 – 0 SCM Zilah U16

Gólszerzők: Toma Denis (2), Tasi Dániel

Partium LA U15 10 – 0 SCM Zilah U15

Gólszerzők: Süveg Bence (3), Pop Lóránd (2), Chiorean Grațian (2), Puți Ianis, Torz Ștefan, Szelmenczi Noel

TAGS:

További hírek ez is érdekelhet

Különleges szakmai napra került sor a Partium Labdarúgó Akadémián!

Nemzeti Bajnokság: Kettős döntetlen a vasárnapi meccsnapon!

Elitliga: Mozgalmas hétvégét zártak akadémiánk csapatai !