Bereczki Tamás: „méltó ellenfelek voltunk”

Sepsiszentgyörgybe utazott U17-es csapatunk, ahol az FK Csíkszereda, a SEPSI OSK és a Nagyszebeni Interstar csapatai kíséretében négyes tornán vett részt. Annak ellenére, hogy egy döntetlen és két vereség született, srácaink teljesítménye és odaadása dicséretre volt méltó mindhárom Elitligás ellenféllel szemben. A hétvégén lezajlott tornáról Bereczki Tamás vezetőedző számolt be:

„Egy nagyon színvonalas tornára kaptunk meghívást a Sepsi OSK-tól. Három nap alatt, három 80 perces mérkőzést játszottunk a Nagyszeben, Csíkszereda és a Sepsiszentgyörgy csapatai ellen. 

Az első találkozón a Nagyszeben csapatával mérkőztünk meg. Előzetesen nehéz mérkőzésnek ígérkezett, hisz ez a csapat az Elit Liga U16, 3.szériájában a 2. helyen végzett és korosztályában a román kupadöntőbe került. Rőth András kollegámmal alaposabban kielemeztük ellenfelünket a rendelkezésünkre álló videóanyagból és ez alapján volt rálátásunk az ellenfelünkre. Egy nagyon parázs és a végletekig kiélezett mérkőzést játszottunk. A csapatom nagyon fegyelmezett volt, amit mérkőzés előtt elterveztünk, azt maximálisan meg is valósították a pályán és ennek is köszönhető, hogy egy ilyen szintű csapat ellen tudtunk, egy döntetlent elérni. Véleményem szerint az utolsó 10 percben akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést, de nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket.

A második napon a Csíkszereda csapatával találkoztunk. Rövid időn belül három mérkőzésünk volt, így szerettem volna rotálni és esélyt adni minden játékosomnak. A 60. percig méltó ellenfelei voltunk a Csíkszeredának, de az utolsó 20 percben ők tudtak dominálni. Erre az ellenfelünkre is készültünk, meg volt, hogy mit szeretnének játszani és az is, hogy nekünk, hogyan kell erre reagálni, de sajnos ezen a mérkőzésen pont ezekben az aspektusokban vétettünk sorozatos hibákat, amelyet az ellenfelünk ki is használt.

A harmadik mérkőzésen nagyon szerettünk volna javítani és bizonyítani, hogy az első találkozó nem csak egy véletlen eredmény volt. A Sepsi OSK csapata volt az ellenfelünk, amely véleményem szerint a legjobb játékerőt képviselte a tornán. A játékosaim nagyon motiváltak voltak, ezzel tudtuk kompenzálni a különbséget a két csapat között. Sajnos eredményben nem mutatkozott meg, de egy nagyon szoros mérkőzést játszottunk és emelt fővel hagyhattuk el a pályát.

Összességében egy tartalmas 3 napon vagyunk túl, amely nagyon tanulságos volt számunkra. Szerettük volna megnézni, hogy "újonc" akadémiaként hol tartunk az Elitligás csapatokhoz képest, én pedig úgy gondolom méltó ellenfelei voltunk mind a három csapatnak. Köszönjük szépen a Sepsi OSK csapatának a meghívást, jövőre reméljük újra találkozunk!” 

SEPSI OSK négyes torna végeredmények

Partium LA – Interstar Sibiu: 2-2

Partium LA – FK Csíkszereda: 0-4

SEPSI OSK – Partium LA: 1-0

TAGS:

További hírek ez is érdekelhet

Elitliga: Az első hivatalos mérkőzések az új otthonunkban!

Dunamenti Kupa: Negyedik helyen végzett az U10-es csapat!

Tavaszi szezonrajt: 27 rúgott, és 1 kapott gól a hétvégi mérleg