Az első hetet zárva, ígéretes év előtt állunk.

A hét folyamán mind a nyolc korosztályunk visszatért a megszokott edzésprogramhoz, ezek közül három korosztály számára megkezdődött a téli felkészülés, mely számos edzőmérkőzést és erőnléti edzést foglal majd magába. A 2023-as év rengeteg pozitív visszajelzéssel és izgalmas aktivitással indult Akadémiánk számára. 

A héten, három U19-es játékosunk csatlakozott a Szatmárnémeti Olimpia VSK bővített keretének felkészüléséhez és a mai, Hegyeshalom SC elleni mérkőzésen is pályára léptek, ahol Murvai Martinnak és Tempfli Patriknak is sikerült gólt szereznie. A két gólszerzőnk egy, illetve két gólpasszal tettek hozzá, de Szénási Márk kimagasló teljesítménye és két gólpassza is hozzájárult a 10-0-s győzelemhez.

A tervezett edzésprogram mellett, saját korosztályaink közötti edzőmérkőzések is szerepelnek a heti ütemtervben. Kisebb korosztályainkra nézve pedig Akadémiánk meghívást kapott Csíkszeredába, ahol hétvégén egy U9-U10-es torna kerül megrendezésre. A srácok Tatár Eduárd és Rőth András edzők kíséretében pénteken utaznak majd első tornájukra. 

Párhuzamosan a szombaton kezdődő tornával, egy szakmai konferencia is megrendezésre kerül a házigazda, FK Csíkszereda (Székelyföld Labdarúgó Akadémia) által, ahova a Partium Labdarúgó Akadémia teljes stábja is meghívást kapott. Itt nemcsak szakmai de operatív tudással is gazdagodik csapatunk, amely hosszútávon Akadémiánk folyamatos és felfelé irányuló fejlődéséhez járul majd hozzá. 
image
image
image
image
image
image
image
image
TAGS:

További hírek ez is érdekelhet

Elitliga: Az első hivatalos mérkőzések az új otthonunkban!

Dunamenti Kupa: Negyedik helyen végzett az U10-es csapat!

Tavaszi szezonrajt: 27 rúgott, és 1 kapott gól a hétvégi mérleg